Menstruációs szegénység, Kossuth tér, Városháza
Szintén a Kossuth téri megállókban került említésre az aHang egyik országos ügye, a menstruációs szegénység felszámolása.
Magyarországon minden 10-ik nő nem engedheti meg magának azt a havi pár ezer forintot, amibe a menstruációs termékek kerülnek, hátrányos helyzetű településen pedig minden harmadik-negyedik lány és nő küzd ezzel a problémával.
Ez nem csak „balesetet” és fertőzésveszélyt jelent, hanem iskolából, munkából való kimaradást is, ami pedig hátrányba sodorja ezeket a nőket. Míg pl. Finnországban és Skóciában a menstruációs termékek ingyenesen elérhetőek, addig Magyarországon csak Józsefvárosban, Ferencvárosban és Budapest II. kerületében van már betét automata. Egy automata költsége kb. 600 ezer forintba kerül, az utántöltésről megállapodás szerint néhol az önkormányzat, máshol a civilek gondoskodnak, a használata pedig zsetonnal történik.
A menstruáció nem luxus, ezért minden településen szükség lenne biztosítani elérhető termékeket az arra rászorulók számára. Ez ügyben az aPont is tervezi átadni a „Legyen elérhető ingyen betét minden településen” című petícióját a szolnoki polgármesternek.


