Fiatalok helyzete, Szőlőszem Közösségi Tér

A Szőlőszem Közösségi Tér és a Tesz-Vesz Alapítvány adott helyet nekünk arra, hogy beszéljünk kicsit a fiatalok ügyéről. Szomorú apropót is adott ehhez a véletlen, néhány nappal korábban ugyanis az országos médiában is felkapott hír lett egy szolnoki szórakozóhelyen kitört erőszakos támadás ügye, így a fiatalok helyzete mellett a közbiztonság is felmerült témaként.

A fiatalok többsége ma elhagyja Szolnokot, és ebben nagyban közrejátszik, hogy a szolnoki, és az itt tanuló diákoknak nincsenek saját helyeik, ahol biztonságban tudnak kapcsolódni egymással, új dolgokat tanulhatnak és szórakozhatnak. Ezt az űrt próbálja betölteni a Szőlőszem Közösségi Tér, de nagy szükség lenne egy átfogóbb rátekintésre a fiatalok megtartásának lehetőségeire, hogy csökkenteni lehessen az elvándorlást.

Készült a Civil Térkép Program Támogatásával